Ráckevei csirke

Hadd meséljek egy kicsit Ráckevéről. Itt mindenki nagyon kedves, segítőkész, barátságos és jókedélyű. Szinte mindenki mindenkivel tegeződik. Kivéve a fiatal srác a barkács-gazda boltban, ahova nap mint nap járunk, ott ugyanis nagyjából minden kapható, ami a ház körül, vagy annak felújításához szükséges. Eleinte direkt letegeztem, biztosan én vagyok az idősebb, meg a nő is. Dafke tovább magázott. Hát legyen. Majd ha kész a ház, meghívjuk a sokadik házavatóra, hátha kicsit lelazul... Szóval ezek alapján, a magamfajta gyüttment azt gondolná, az első pár hét alatt megszerzett tapasztalatok birtokában, hogy sima ügy lesz a beilleszkedés. Valamiért azonban az az érzésem, hogy korántsem ilyen egyszerű a képlet. El tudom azt is képzelni, hogy negyven év múlva is mi leszünk a bolond pestiek az utcában. És ez így jól is van!

Még viszonylag kevés emberrel ismerkedtem meg a városban, legyen mondjuk három, akivel két mondatnál többet beszéltem. A benyomásom mindhárom esetben az volt, hogy Ráckeve valószínűleg elég zárt közösség. A húsz éve, szintén a fővárosból ideköltözött vállalkozó is kicsit úgy beszélt magáról, mintha még mindig gyüttment lenne. Nagyon érdekes! Erre erősített rá az a riportkönyv is, amit most olvasok. A város egyik negyedéről szól, Szále László írta, az a címe, hogy Pokolhegy.

Ráckevének a szigeti része informálisan ugyanis három részből áll: Alszeg, Felszeg és Pokolhegy. A városrészek annyira elkülönültek a régi világban, hogy nem igazán volt átmászkálás, sőt, komoly balhé, verekedés kerekedhetett abból, ha valaki “rossz” kocsmába lépett be. Alszegen, ami a város déli része, leginkább katolikusok laktak, Felszegen, ami a hídtól északra terül el, pedig reformátusok. Pokolhegy pedig a “peremvidék”. Nevezhetném cigány negyednek, de nem lenne igaz, hiszen sok nem roma, ám nagyon szegény család lakja. Nevezhetném szegény negyednek, de az sem lenne pontos, mert van egy pár igen jómódú ház.

Pokolhegy izgatta a fantáziámat, amióta csak Ráckeve beúszott a képbe. Legendájáról több verzió is kering, nekem ez tűnik a leginkább beemelhetőnek, vagy romantikusan szomorúnak: ide is jöttek a tatárok (vagy törökök, ez is egy változó a történetben), a lakosság meg menekült, két irányba. A város egyik fele az egyik szigeten húzta meg magát, amit ugyan körbevettek a tatárok/törökök, hogy kiéheztessék a lakosságot, de azok a Duna partra kilógatták a szalonnát, kolbászt, a hódítók látták milyen hosszú éheztetéssel kéne szembe nézniük, és otthagyták őket. A sziget neve Angyali-sziget lett. A város másik fele már nem járt ilyen jól: ők a homokdűnék között próbáltak menedéket keresni, mind meghaltak. Így az a rész lett a Pokolhegy. 

Ezekről még biztosan fogok elmélkedni itt is, de most inkább rákanyarodnék a ráckevei csirkére, mert mindjárt megérkezik a sóder és a cement, és megint nem lesz időm befejezni semmit. Tehát, miért is ráckevei ez a csirke? Nem azért, mert bármilyen helyi mítosz, legenda, tradíció, vagy alapanyag kapcsolódna hozzá. Egyszerűen azért, mert én találtam ki a receptet, már hivatalosan is helyi lakosként, és helyi hozzávalókból készítettem. És egyszercsak eljön a nap, amikor rájön a világ, hogy emellett az étel mellett nem lehet csak úgy elsétálni. Menő éttermek felrakják az étlapjaikra, háziasszonyok hetente egyszer menüre tűzik, kertipartikon bográcsban kísérleteznek vele, helyesen. Lesznek változatai, apróbb módosítások benne, mint minden híres ételben. Ettél már két egyforma brassói aprópecsenyét? Vagy somlói galuskát? Esetleg székely káposztát? Naugye.

Ez a csodálatos étel pedig a csodálatos Ráckevét hordozza majd a nevében, évtizedek és évszázadok múlva is mindenki meg akarja majd nézni, honnan jön ez a finomság, kutatják majd ki lehetett az a gyüttment, aki először megalkotta a csodát. Hát, így képzelem a ráckevei csirke legendáját felépíteni. Egyébként lehet, hogy kicsit elfogult vagyok, és ez betudható annak, hogy az étel alapzöldségét, a kínai kelt én neveltem fel. Ez volt az első olyan zöldség a kertben, aminek a magjait gondosan kis cserepekbe ültettem, mostanra elkészült. Hárman voltak, egy nap mindhárom kidugta a fejét a földből. Nevelgettem, öntözgettem őket, szépen cseperedtek, kinőtték a kis cserepet. Kiültettem őket a kertbe, és még ez sem jelentett akkora sokkot számukra, így tovább nőttek. Aztán a háromból kettő úgy döntött, hogy ők mégis inkább beporoztatják magukat és kivirágoznak - vagy valami ilyesmi. A harmadik viszont hatalmas leveleket növesztett, jó erős, méreg zöld színben. A szára viszont olyan zsenge maradt, hogy eszembe sem jutott kivágni, amikor végül a konyhába került. Egy pillanatra meg is sajnáltam, mikor nekiestem a nagykéssel. És az egészben - nekem - még az a csodálatos, hogy a csirkén, a répán és a lilahagymán kívül minden hozzávalót a kertből szedtem össze. Egészen más ízvilágot ad, mint egy bolti kör. A lilahagyma és répa hiányon jövőre szépítünk, a csirkén meg biztosan nem, mert ha a kínai kel is meggyengített egy tized másodpercre, mi lenne egy általam felnevelt csirkével...

Maga az étel kicsit valahol a lecsó, a rántás-mentes kelkáposzta főzelék, a fehérboros kagyló és valamilyen francia leveses fogás között helyezkedik el, ami nem jut eszembe, vagy nincs is ilyen, csak a fejemben a hangulata. A. szerint hasonlít a jamaikai callaloo ételre. Szaftos, ízes, friss, fehérboros, zöld. Ha lett volna itthon baguette, akkor azzal tunkoljuk. Plusz köretet nem igazán találtam ki hozzá, valahogy nem is hiányzott. És még most sem tudom, hogy a friss, ropogós rozskenyéren vagy az imént említett baguette-en kívül mit is kívánnék hozzá. Leginkább semmit, így teljes. 

Annyit azért még hozzátennék, ha már megelőlegeztem magamnak a világhírt, hogy szeretnék köszönetet mondani anyukámnak, akitől a kínai kel magot kaptam, A-nak, aki leszüretelte a kertben a kész kelt, és Robinak, aki egy kínai kel fotó alatti hozzászólásával elindította a folyamatot :)

Hozzávalók:

• 1 kínai kel
• pár csirkecomb (négyet biztosan elbír, de öttel is elbánt - kettévágva a teljes combokat)
• 2 lila hagyma
• 2 répa
• 1 fej fokhagyma (elég kisméretű lett a termés, normál méretből 2 gerezd)
• 2-3 paradicsom
• zöldfűszerek: zsálya, bazsalikom, rozmaring, kakukkfű
• 1-2-3 deci fehérbor
• só, fehérbors, olívaolaj

Így készült: 

A lilahagymát és a fokhagymát felkarikáztam, és a vas wokban felmelegített olajra dobtam. Itt jegyezném meg, hogy továbbra is egy darab elektromos főzőlappal rendelkezik a háztartásunk, és ez valószínűleg így is lesz, amíg szeptember vége felé be nem fejeződik a ház felújítása. Tehát a közelmúlt és a közeljövő ételei mind visszafogott konyhai felszereltséget feltételeznek. Szóval, a hagyma pirulása után beledobtam a feldarabolt paradicsomokat (olyan ízes a kerti paradicsomunk, hogy ilyet én emlékeim szerint nem, vagy nagyon régen ettem), sistergés, illatok. Ebbe az alapba érkeztek a csirkék. Mivel a vas wok jó méretes, ezért volt rá lehetőség, hogy az alapot kicsit szélére kotorva a csirkék kapjanak egy pirulásos sokkot alul, ekkor sóztam és borsoztam is őket. Amikor szépen kifehéredtek a combok, akkor rá- és összekevertem a teljes wok tartalmát. Utána jött a zöldfűszerek közül a zsálya, a bazsalikom és a rozmaring, majd amikor újra jól átforrósodott minden, akkor meglocsoltam fehérborral. Sistergés, durva illatok. Kapott egy fedőt, kicsit kisebb hőfokot, és néha megkeverve nagyjából 30-40 perc időt.

Amikor a csirkét késznek nyilvánítottam, óvatosan csipesszel kiemeltem a szaftból - szépen levet eresztett minden, volt mennyiség rendesen. Csirkéket félreraktam, tűzhelyet feljebb kapcsoltam, átkevertem az alapot és rottyantottam rajta egyet, hogy felkészüljön a további kihívásokra. Beletettem a kakukkfüvet, kicsit megsóztam és beleborítottam a felkarikázott répát. Amíg a csirke korábban készült, addig lejátszottam a kínai kel felvágási saga-t. Kakukkfű és répa után tehát belekerült a felcsíkozott kel, kapott ő is sót, meg egy kis fehérbort (a szakács is), gondos keveréseket, majd békén hagytam. Nagyjából 15-20 percig rotyogott, akkor visszaraktam a tetejére a csirkéket, amik szépen félig el is süllyedtek a szaftos zöldségben. Innentől kezdve nem csináltam vele semmit, pár percig még hagytam a főzőlapot menni, majd lekapcsoltam - villanyról beszélünk, tehát 5-10 percig még kapta a hőt. Tálaláskor mélytányér, ropogós baguette vagy rozskenyér javasolt, de ezt már mondtam.