Viszonylag intenzív húszas éveimben az egész nyár egy fesztivál volt - két fesztivál között is. És ez a hangulat jócskán belecsúszott a harmincas évekbe. De! 2018 - ez az az év, amikor sikerült letornázni egyetlen fesztiválra ezt a végeláthatatlannak tűnő tinédzser kort. Persze az átállás felnőttes (nyugodt?) üzemmódba finom átmenettel zajlott, fokozatosan csökkentve a fesztivál jelenlétek számát. Kicsit se bánom. Se a fesztiválos éveket, se azt, hogy a tomboló pesti lányból vidéki háziasszony lettem.
Van egy másik szála is ennek a történetnek, és bármilyen meglepő, egy konzerv gulyásban érnek majd össze. Ez a történetszál a két fantasztikus unokaöcsémről, Mirkóról (13) és Barniról (10) szól. Ha három órával ezelőtt lenne, nem kerestem volna ilyen erős jelzőt eléjük, akkor ugyanis még itt tomboltak a házban. Mostanra csend lett, csak az eső kopog a teraszon és a mosogatógép zümmög csendesen, elnyelve a kakaós bögréket, fagyis tálkákat, almafröccsös poharakat. Szóval ez a két pulya nyolc éve minden nyáron velem tölt egy hetet. Mindig a Balatonon voltunk, általában rossz idő volt, de mi remekül szórakoztunk. Egészen tavaly nyárig.
Azóta is jól szórakozunk, csak ekkor úgy értékeltem a dolgokat, hogy mindhárman elég érettek vagyunk már ahhoz, hogy elmenjünk egy fesztiválra. Persze a Reggae Camp a legbarátságosabb, legcsaládiasabb fesztivál a repertoárból, de máshova nem is vágyom, egyelőre ők sem. És hát tavaly el is mentünk. Meg idén is. Cegléd, Reggae Camp, 4 nap Jamaica (nekünk, egyébként 5). Sátorozás, szuper strand, jó zene, menő koncertek, kedves emberek, dobolás, bazár, peace, love, respect & unity. Na meg napi egy meleg étel.
Fogtam hát a jegyzetfüzetem, megterveztem, bevásároltam, bepakoltam a jelenlegi konyhám (azaz a főzőlapot, a vízforralót, egy lábost és egy wokot), és nekivágtunk. A kihívás a sztoriban ugyebár az volt, hogy mindezt hűtő nélkül kellett megoldani. A kempingben volt egy mini közért, de oda csak néhány “luxus” cikkért, friss kenyérért, meg a (főzéshez) feltétlenül szükséges fröccsömhöz, hideg ásványvízért küldtem ki a fiúkat.
Első nap érkezés, táborépítés, helyszínbejárás. Esti sztárfellépő Julian Marley. Úgy értékeltem, hogy a mozgalmas első napon rámegyünk a legkisebb macerával járó ételre, a konzerv gulyásra. Mivel a későbbiekre volt tervezve egy babos fogás, nem akartam babgulyás konzervet venni, pedig majd’ mindenhol csak az volt a konzerv választékban. A fiúk meg nem nagy káposzta fanok, úgyhogy kitartóan felhajtottam a környéken a bogrács gulyást. Nos, a címkéjével ellentétben ez is bab-tartalmat takart. Sebaj. Nem cizellálom a beszámolót, lábosba beborít, megmelegít, megesz. Borzalmasan néz ki, és az íze is pont olyan (rossz), mint ahogy emlékeztem rá. Iszonyat sós, ragacsos, fullasztó, és hát a valamilyen húskészítmény mivoltára nem sikerült rájönni.
Második nap kezdtünk belerázódni a dolgokba. Megjött A., és a kedves támogatásán kívül hozott megfelelő méretű hosszabbítót is, így a konyha-szigetet a táborunkon belül tudtam installálni. Az aznapi menü paradicsomos-gombás-húsgombócos tészta volt - ennek a vacsorakészítésnek már egészen főzés hangulata lett. Először megfőztem lábosban a tésztát, félreraktam. Aztán a wokban: forró olajra ment a hagyma, utána konzerv paradicsomos húsgombócok, tartalomnak plusz egy konzerv darált löncs, konzerv gomba, konzerv paradicsom, és fűszerek: bazsalikom, oregano, fokhagyma, só, bors. Ezen a ponton kiküldtem a fiúkat sajtért a boltba, egy-egy nyalókáért cserébe vígan mentek is. Nem vagyok kifejezetten a megvesztegetés híve, de néha alkalmazom a felesleges félórás huza-vona helyett, aminek a végén úgyis én győzök, kérdés, hogy milyen hangulatban. Rendes fogás lett volna persze anélkül is, valójában az én “nyalókám” volt a sajt a tésztán.
Harmadik nap. Paprikás krumpli. Itt is volt egy kis luxus, mert a kolbász mellé berendeltem egy pár csomag virslit is. Újabb 50 forintom bánta a nyalókáért cserébe. Azért a virsli, mert picit spórolnom kellett a kolbásszal, ugyanis Barni reggelikre rendesen betermelt belőle - ha ez lenne az egyetlen étel a világon, ő azt se bánná. Röviden így készült: olajra a hagyma, arra a pirospaprika (levéve a főzőlapról közben), utána a kolbász, majd a virsli, végül a felkockázott krumpli, kis víz. Só, bors, és kb. 20 perc rotyogtatás. Csak egy valami hiányzott rettenetesen, a hazai kovászos uborka.
A fesztivál utolsó napján sajnos kivégeztem az asztaltársaságot a vacsorával. Barni három perccel az asztalbontás után bevonult a sátrába, A. és NP valamivel később ott helyben, a székében tért nyugovóra. Egyedül Mirkó tartott ki, és macerált másfél óráig minket, lányokat, hogy ugyan menjünk már be a fesztiválra, hiszen utolsó nap van és Teacha Dee már kezd a nagyszínpadon. Aztán nagyon értetlenül és zavarodottan nézett ránk sokáig, amikor végül beadtuk a derekunk és elkísértük a koncertre.
Szóval a búcsú vacsora “chilis” bab volt. Chilit elfelejtettem vinni, szóval... A főzés a szokásos módon indult, olajra hagyma. Rá kolbász és darált konzerv löncs. Ezután a fűszerezés következett: fahéj, római kömény, só, bors, fokhagyma (és szerintem egy kicsi gyömbér is ment bele, de erre nem mernék megesküdni). A fűszerek után jöttek a többiek: kétféle bab konzerv, kukorica konzerv és egy kis paradicsomszósz. Meg egy reggelire előreláthatólag már nem vállalható paprika. Meglepően nagyon finom lett!
Összefoglalva a kalandot: semmiben nem szenvedtünk hiányt, a babgulyást kivéve az összes fogás vállalható, sőt finom lett. A konzerv löncsöt például rehabilitáltam, kiváló kempingezős alapanyagnak bizonyult, pedig rendesen ódzkodtam tőle - bár nyilván csak szélsőséges körülmények között nyúlok hozzá. Egyszóval mindenkinek szívből ajánlom a kísérletezést, igazán nem nagy erőfeszítés, viszont csudajó sikerélmény tábori körülmények között értékelhetőt alkotni!
Jövőre veletek ugyanitt! 💘💛💚 (Mirkó meg kezdjen el spórolni, mert 2019-ben már neki is jegyet kell venni :D
Megjegyzések
Megjegyzés küldése